Egyre népszerűbbek a hat vagy nyolcosztályos gimnáziumok
A hat és nyolcosztályos gimnáziumok intézménye nem új keletű dolog, ugyanis közel 30 éve vannak ilyen iskolák, mégis az elmúlt években egyre inkább megnőtt irántuk az érdeklődés. Ezt az is mutatja, hogy közel ötszörös a túljelentkezés, vagyis sokkal többen jelentkeznek, mint ahányan végül felvétel nyerhetnek ezekbe az intézményekben.
A felvételi nem könnyű, ami már most arra készteti a szülőket, hogy már most gondoljanak gyermekeik felkészítésére, de arra is, hogy alaposan fontolják meg, valóban ilyen iskolába szeretnék járatni gyermeküket.
A felvétel és a magas túljelentkezés ellenére nagyos sok szülő gondolja úgy, hogy ezekben az iskolákban kaphatja meg gyermekük a legjobb oktatást, és mivel ide válogatott gyerekek járnak, az osztályközösség is jobb lehet. Arról már nem is beszélve, hogy egy hat vagy nyolcosztályos gimnáziumban a differenciált oktatás vagy éppen a tehetséggondozás jobban megoldott, mint az hagyományos általános iskolában. Ugyanakkor azzal is szembe kell nézni, hogy ez a rendszer nem való minden gyermeknek.
Kiknek érdemes hat vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezni?
Érdekes kérdés, hogy kiknek érdemes hat vagy nyolc osztályos gimnáziumba jelentkezniük. Mivel az általános iskolák felső tagozatában ritkán megoldható, hogy a lemaradt tanulókat korrepetálják, az ő sebességükhöz mérten haladjanak, ahogyan arra sem mindig van lehetőség, hogy a tehetséges tanulók plusztudást kaphassanak. Egy hat vagy nyolcosztályos gimnáziumba erre van lehetőség, ez pedig sokak számára tűnik kecsegtetőnek. Az már alsó tagozatban is látható, ha egy tanuló kiemelkedően tanul, tehetséges valamiben, nekik pedig igenis is van helyük egy ilyen intézményben.
De a gyerekek sem egyformák, nem mindenkinek megy minden tantárgy egyformán, ahogyan a stresszt vagy a kudarcot sem viseli mindenki ugyanúgy. A felvételi, illetve az ilyen gimnáziumok tehetségversenyi segítenek abban, hogy ki lehessen választani azokat a tanulókat, akik bírni fogják a nagyobb terhelést, és valóban helyük van egy hat vagy épp egy nyolcosztályos gimnáziumban.
Érdemes alaposan megfontolni ezt a döntést
Mielőtt felvételizne egy gyerek egy ilyen gimnáziumba, mindenképp érdemes a szülőnek alaposan is megfontolnia a döntést, melyet a gyermekkel is érdemes megvitetni. Ugyanis az nem biztos, hogy előnyös, ha csak a szülő szeretné az új iskolát, a gyermek pedig nem. Az ilyen intézményekben ugyanis nagy a versenyszellem a tanulókban, és a kompetenciaméréseknél pedig általában előkelő helyeken végeznek, ha ez nem illik gyermekünk személyiségéhez, nem biztos, hogy ez az iskola lesz a jó választás.
Amennyiben mégis, akkor viszont idő érdemes elkezdeni a készülést negyedik vagy hatodik elején, hogy a felvételi majd sikeres lehessen. Azt is számításba kell venni, hogy ilyen intézmény nincs minden városban, tehát lehet, hogy ingáznia kell majd a gyereknek, esetleg kollégistának kell lennie, ami szintén komoly hatással lesz majd a gyermekre, a baráti és családi kapcsolatokra egyaránt.