
A 97 éves Sir David Attenborough újra képernyőn: Bolygónk, a Föld
Visszatér a BBC képernyőire Sir David Attenborough – írta meg augusztus végén az Independent. A BBC nemrég jelentette be, hogy a híres természetfilmes visszatér a képernyőkre, méghozzá a Bolygónk, a Föld című sorozat harmadik évadában.
Sir David Attenborough egy új műfajt teremtett a természetfilmezéssel, de manapság nehéz elképzelni a televíziózást is nélküle, legalább is a természetfilmek rajongói biztosan így érzik. A népszerű természetfilm sorozat harmadik szériáját még 2019-ben tervezték leforgatni, de a munkálatokat nagyban lassította a világjárvány, és a felvételeket el kellett halasztani.
Négy évvel később azonban végre elkészülhet a sorozat, a BBC pedig már elkezdte a bevezető jelenetek és a narrációk felvételét is. A Bolygónk, a Föld egy természettudományos felfedezőkörút, mely nem is lenne az igazi Attenborough nélkül.
A híres természetfilmes még 97 évesen is aktív
Sir David Attenborough ikonikus műsorvezető és természettudós, akit talán senkinek sem kell bemutatni. Kevesen tudják, de az ő karrierje a BBC-nél hamarabb kezdődött, mint gondolnánk. Először 1954-ben láthatták őt a képernyőn, pedig már két évvel korábban, 1952-ben a került a BBC-hez. Azért nem kerülhetett be egyik műsorba sem, mert Mary Adams, a BBC televíziós igazgatója szerint a fogai túl feltűnőek voltak, ami nem mutatna jól a képernyőn. 1954-ben azonban mégis képernyőre kerülhetett egyik lebetegedő kollégája helyett, a Zoo Quest című ismeretterjesztő műsorban tűnt fel házigazdaként.
A többi pedig, ahogyan azt mondani szokás, már történelem. A világhírű természettudós kétgenerációnyi munkássága alatt korszakalkotó dokumentumfilmekkel kápráztatta el a nézőket és gondolkodtatta el az egész világot. Többször is fellépett a természetvédelem mellett, látta az évek során végmenő negatív és pozitív változásokat. És persze közel a 100. életévéhez sem pihen. Sajnos Attenborough már nem tudott együtt utazni a stábbal, viszont a bevezetőket természetesen vele forgatják, és a hangja is végig kíséri majd az összes epizódot.
A Bolygónk, a Föld című sorozat 3 évadáról

Kép: Victoria Jones/PA Images via Getty
Ahogyan arra már a bevezetőben is utaltunk, a Bolygónk, a Föld a sorozat eddig évadaihoz hasonlóan egy természettudományos felfedezőkörút, melyet a már megszokott módon Sir David Attenborough tár elénk. Ahogyan azt már megszokhattuk, a 3. évad is 8 részből fog állni. Az első hét részben megismerhetjük azokat a kihívásokat, melyekkel az állatoknak szembesülnek a modern világban, az emberi tevékenység következtében. A stáb a világ minden táján járt, hogy elénk tárhassák az állatok viselkedését.
Az utolsó rész viszont nem az állatokat helyezi majd a középpontba, hanem azokat az embereket, akik a védelmükre tették fel az életüket. Az utolsó epizód azokat az emberi “hősöket” méltatja, akik bizonyos állatfajokat megmentésén munkálkodnak, hogy megvédhessék őket a kihalástól. Annyit már biztosan tudni, hogy az új évad nyitójelentét brit vidéken forgatták, pontosan ott, ahol Charles Darwin az evolúcióval kapcsolatos elméletein gondolkodott.